Lajos hercegék ismét ellopták a show-t a Buckingham-palota erkélyén – fotók
A brit uralkodó hivatalos születésnapján teljes létszámban felvonultak a királyi család dolgozó tagjai.
A brit uralkodó hivatalos születésnapján teljes létszámban felvonultak a királyi család dolgozó tagjai.
A tévképzetek és az arrogancia toxikus elegye volt Harry herceg reakciója a bírósági döntésre, amely szerint nem jár neki automatikus rendőri védelem az Egyesült Királyságban. A védelemtől ugyanakkor nem fosztották meg, mint azt mindenhol állítja. A legújabb húzásával lenullázta az esélyt, hogy az apja belátható időn belül szóba álljon vele.
A sussexi hercegné egykor azt hangoztatta, hogy nem fogja tálcán felkínálni a gyerekeit a nyilvánosságnak. Most pénzt próbál csinálni belőlük.
A brit uralkodó pont akkor indult a feleségével Rómába, amikor Harry landolt Londonban.
Tavaly március 22-én tette közzé a Kensington-palota a sokkoló videót, amelyben nárciszokkal a háttérben Katalin a kamerába mondta, hogy rákos. A walesi hercegné ikon státuszának a megerősödését jól jelzi, hogy hónapokkal később úgy lett jelölt az év embere címre a Time magazinnál, hogy lényegében eltűnt a nyilvánosság elől. Bár a visszatérése az otthonosság érzését nyújthatja a briteknek, az őt ismerők szerint Katalin már nem az az ember, aki a betegsége előtt volt.
A walesi hercegné az után beszélt az egészségi állapotáról, hogy kedden meglátogatta a kórházat, ahol korábban kezelték.
Ezúttal nem betegként, hanem látogatóként érkezett, személyesen mondott köszönetet a dolgozóknak, és rákbetegekkel is beszélt.
Ez nem jelenti azt, hogy ne töltenék majd együtt a karácsonyt a királyi család többi tagjával. Igaz, nem minden tagjával.
A brit trónörökös ugyanazon a hajléktalanszállón osztott ételt, ahol még gyerekként járt az édesanyjával, Diana hercegnével.
A Beckham házaspár először kapott meghívást állami bankettre, ami azt is jelzi, hogy vége a barátságuknak Harry hercegékkel.
A Buckingham-palota közleménye szerint az orvosai rövid pihenőidőt javasoltak neki.
Az emberarcú monarchia még soha nem volt ennyire intim: a walesi hercegné a kemoterápiájának a végét olyan bensőséges képsorokkal jelentette be, ami példátlan a Kensington-palota eddigi kommunikációjában.
A walesi hercegi pár cukisággal igyekezett ellensúlyozni az angol válogatott vasárnapi kemény estéjét.
III. Károly király és Kamilla királyné a japán uralkodói párt fogadta Londonban.
A Buckingham-palota közlése szerint kisebb sérüléseket és agyrázkódást szenvedett.
A sussexi hercegi pár nigériai utazása magánjellegű volt ugyan, de kísértetiesen emlékeztetett egy hivatalos királyi látogatásra. Ha azonban Harryék keverni kezdik a celebkedést és a show-bizniszt a diplomáciával, azzal belekavarhatnak a geopolitikába és az Egyesült Királyság külpolitikájába is.
A februári meglepetésszerű röplátogatás alatt még ki tudott préselni egy alig 20 percnyi találkozót az apjával, ezúttal azonban az uralkodó határozottan nemet mondott. Ha a kisebbik fiú nem értene a jelekből, akkor ott egy újabb egyértelmű üzenet: Károly jövő héten Vilmos herceget a katonai múltjára büszke Harry egykori ezredének a vezérezredesévé nevezik ki.
Akárcsak februárban, amikor az apja, III. Károly király rákdiagnózisa miatt utazott haza, ezúttal is a felesége, Meghan Markle nélkül landolt a brit fővárosban.
Balmoralt és a Buckingham-palotát is megnyitják a látogatók előtt.
Az összeesküvés-elméletek terjesztésével az a céljuk, hogy destabilizálják az Egyesült Királyságot.